Az ország "sztárját", a 969 karátos gyémántot a Koidu övezetben fedezték fel. 1937-re  évi egymillió karátot bányásztak, s 1960-ban az éves termelés a kétmillió karátot is elérte.  1930-tól 1998-ig megközelítõleg 55 millió karátot bányásztak hivatalosan Sierra Leonéban. 270 USA dollárral számolva karátonként 1996-ban a gyémántokból származó összeg 15 billió amerikai dollárra rúgott. 

1935-ben a gyarmati hatóságok a De Beers` Sierra Leone Selection Trusttal (SLST) egy olyan megállapodást kötöttek, melynek értelmében a vállalat 99 évre elõre megkapta az ország majdnem egész területére vonatkozó bányászati jogokat. Ettõl függetlenül 1956-ra kb. 75000 illegális bányász tartózkodott Kono Övezetben, a gyémántlelõhelyek szívében, amely azt jelzi, hogy a rend és a jog nem okoz különösebb akadályt számukra a drágakövek csempészetében. A vevõk és a csempészõk fõleg libanoni kereskedõk voltak. Mivel Kono és Freetown között az 50-es évek elején a biztonságot megerõsítették, a libanoni csempészek a köveket Libériába szállították. Libéria fõvárosában ekkor „gyémánt-boom” volt, ezért az antwerpeni és az izraeli gyémántkereskedõk irodájukat Monroviába helyezték át. A De Beers 1954-ben Monroviában vásárolt egy irodát, hogy jobban az ellenõrzése alatt tudja tartani a kereskedelmet. 1955-ben a gyarmati hatóságok elvetette az SLST országos monopolját, bezáratta Yengema és Tongó mezõit, egy kb. 450 négyzetméteres kerületet. 1956-ban mindegyik bányászatra kiadott engedély magában foglalta, hogy bennszülöttek is bányászhassanak. Ezek az engedélyek fõleg olyan libanoni kereskedõk kezébe kerültek, akik már a századforduló idején letelepedtek Sierra Leonéba.

1968-ban, a függetlenséggé válás után hat évvel Siaka Stevens kerül a hatalomra. A populista miniszterelnök a gyémántokat és az SLST jelenlétét rövid idõ alatt politikai célokra használja fel, felbátorítva ezzel az illegális bányászokat. Stevens félig-meddig bûnözõi tevékenységekkel maga is bekeveredett az illegális gyémántbizniszbe. 1971-ben megalapította a National Diamond Mining Companyt (NDMC), ami egyben államosította az SLST-t. A továbbiakban így minden lényeges döntés a miniszterelnöktõl, és annak jobb kezétõl, a libanoni Jamil Mohammed üzletembertõl származott. Az 1970-ben több mint kétmillió karát exportálása 1980-ban 595000 karátra emelkedett, míg 1988-ban csak 48000 karát volt. 1984-ben az SLST a megmaradó részesedését a Jamil ellenõrzése alatt álló Precious Metals Mining Company (PMMC) részére adta el. 1985-ben Stevens megbukott, s Joseph Momoh lett az ország elnöke. Momoh egyenesen Jamil kezei között találta magát. A hetvenes évek végétõl a kilencvenes évek elejéig a libanoni polgárháború hatásai „tükrözõdtek” Sierra Leonéban. Számos libanoni milícia húzott hasznot Sierra Leone-i honfitársaik pénzügyi támogatásából és az ország gyémántjai mindegyik frakció számára fontos informális adóbázisnak bizonyultak. Miután 1987-ben Jamil kénytelen volt elmenekülni az országból, a gyémántokhoz vezetõ út nyitva állt olyan izraeli „befektetõknek”, akik orosz és amerikai bûnözõ családokkal álltak szoros kapcsolatban, illetve szerzõdéses viszonyban voltak az antwerpeni gyémánt kereskedéssel. 
Nem sokkal késõbb, hogy a RUF lázadói 1991-ben kirobbantották a polgárháborút, Momoh helyett katonai kormány jut hatalomra. Ez persze nem vet gátat a RUF ténykedésének, s a lázadók tovább folytatják a harcot. Libéria a RUF bankára és elsõszámú támogatója lett, cserébe a Sierra Leonéból ellopott gyémántokkal kereskedhetett. A kilencvenes évek végére Libéria a gyémántokkal kapcsolatos bûncselekmények legfõbb központjává vált, a jól prosperáló üzletet az Afrikára kiterjedõ fegyver-és drogkereskedelemmel éppúgy összekapcsolva. A RUF számára Libéria egyben a gyémántok „kivezetõ nyílása” is. Nem csoda, hogy a RUF ugyanannyi energiát fektet a gyémánt bányászatába, mint a harcokba: amíg 1996-ban 15000, addig 1998-ban már két és fél millió karát gyémántot adott el Belgiumnak!