Valaha szebb idõket élt át a kb. 4.2 millió lakosú, tengerparttal rendelkezõ kis nyugat-afrikai állam. A háború kirobbanása elõtt jól kifejlesztett idegenforgalommal rendelkezett a végelláthatatlan tengerpartjának és a Freetown körül beerdõsített gyönyörû dombjainak köszönhetõen. Sierra Leone fõleg az Amerikából hazatért felszabadított rabszolgáknak adott otthont, akárcsak a szomszédos Libéria. Ezért is nevezték Libériát a „szabadság országának”, Sierra Leone fõvárosát pedig a „szabad emberek városának”. A Sierra Leonébe otthonra lelt közösségeit a régió legmodernebb és leggyorsabban fejlõdõ közösségeinek tekintették. 1827 felé a fõvárosban megalapították Nyugat-Afrika elsõ egyetemét Fourah Bay College néven. Az egyetem a régió valamennyi jómodú, középosztályhoz tartozó diákjait vonzotta. Az egyetem még ma is ügyvédeket és meglepõen sok újságírót képez ki. A társasági élet a Freetownot körülvevõ hihetetlen sok templom körül szervezõdik. A baj egyik forrása azonban éppen ott kezdõdött, hogy a csodálatra méltó városok régiója el van vágva az ország többi részétõl, ahol közhelyesen fogalmazva bár, de a szegénység az úr. Az ország belsejében élõ, szegény és tanulatlan fiatalokat pedig bántja, hogy a városokban élõ elit az õ területeiken lévõ gyémánt bányákból gazdagodott meg. (lásd. a konfliktus oka.)

Sierra Leonéban szinte valamennyi család megtapasztalta a polgárháború szõrnyûségeit: a lázadók által végrehajtott tömeges gyilkosságok miatt az átlagos élettartam ma az egyik legalacsonyabb a világon, mindössze 37 év. A hummanitárius szervezetekre majdnem minden területen szükség van. Az országon belül 700.000 ember volt kénytelen elhagyni otthonát és máshová költözni, s félmillióra tehetõ azon emberek száma, akik a határokon túlra voltak kénytelenek menekülni. Sokan menekülnek az észak felé szomszédos Guinéeba (kb. 400000 fõ), a keleti oldalon szomszédos Libériába (100000 fõ), vagy az országon belül Freetown fõvárosba (250000 fõ). A menekültek sorsát megnehezíti az is, hogy a határokhoz közel található menekülttáborok könnyû célpontok a lázadók számára, így a RUF gyakran foglal el menekülttáborokat, s öli meg az ott tartózkodókat, netán saját kiképzõtáborrá alakítva át azt, a menekülteket kényszeríti katonáskodásra. Becslések szerint az ország területén belül 1.5 millió ember él a lázadók ellenõrizte területeken. Ezen lakosok számára egész egyszerûen lehetetlen a hummanitárius segítségnyújtás. A legnehezebb helyzetben a nõk és a gyermekek vannak, akik a lázadók atrocitásainak legfõbb szenvedõi. A menekülttáborok tele vannak olyan áldozatokkal, akiknek karjait, lábait a lázadók puszta szórakozásból amputálták. A lázadók által elrabolt gyermekek száma háromezerre tehetõ. Nekik esélyük sincs arra, hogy iskolába járjanak. 

Az országban élõ népek: mende (mandingó: 40%), temme (31%), limba (9%), amerikai néger (2%), európai és egyéb (18%).